Post on 25-Oct-2015
description
SZÍNJÁTÉK
1
C o r a C a r m a c k
SZ Í N J ÁTÉK
Fordítás: Lukács Andrea
CORA CARMACK
2
Cora Carmack: Faking It
First published in the United States of America in 2013
by William Morrow Paperbacks,
an imprint of HarperCollins Publishers
Copyright © 2013 Cora Carmack
Hungarian translation © Lukács Andrea, 2013
© Content 2 Connect, 2013.
ISBN 978-615-5248-97-9
Minden jog fenntartva. A mű egészét vagy bármely részletét
tilos sokszorosítani, reprodukálni, adathordozón tárolni,
bármely elektronikus, mechanikus vagy egyéb rendszerben
továbbítani, és változatlanul vagy változtatva újra
felhasználni a jogtulajdonosok előzetes írásbeli engedélye
nélkül.
Borító: Oscar Eduardo Mateo
Nyomdai előkészítés: Bognár Anett
Borító fotó: © Masterfile.com
Szerző fotója: Matt Tolbert
Kiadja a Content 2 Connect Kft., Budapest, 2013.
Felelős kiadó: Pájer Donát
Készült: Kinizsi Nyomda, Debrecen
www.content2connect.com
info@content2connect.com
SZÍNJÁTÉK
3
1
Cade
Az ember azt gondolná, hogy már hozzászoktam.
Hogy nem érzem úgy minden egyes alkalommal, amikor
együtt látom őket, hogy rozsdás tőr fúródik a szívembe.
Hogy már nem teszem ki magam annak a kínnak,
hogy mással lássam a lányt, akit szeretek.
Egyik sem lenne igaz.
Északkeletről hidegfront érkezett a városba, ezért
Philadelphiában csípős volt az idő. A tegnapi hó ropogott a
csizmám alatt. A hang szokatlanul hangosnak tűnt, mintha a
kivégzésemre indulnék, nem pedig kávézni a barátaimmal.
A barátaim!
Felnevettem egy olyan nem-is-igazán-vicces típusú
nevetéssel, mire a lélegzetem fehér felhőben áramlott ki a
számon. Láttam őket a sarkon. Bliss Garrick köré fonta a
karját, és szorosan összeölelkezve álltak a járdán. Meleg
kabátba és sálba burkolózva olyan látványt nyújtottak,
mintha egy magazin reklámjában lennének, vagy azon az
ideális képen, amely a képkeretekben van, amikor megveszi
az ember a boltban.
Gyűlölöm azokat a képeket.
Próbáltam nem féltékeny lenni, mert már igyekeztem
túltenni rajta magam.
Tényleg.
Azt akartam, hogy Bliss boldog legyen, és miközben
Garrick kabátzsebébe dugta a kezét, és a lélegzetük
összekeveredett, határozottan boldognak láttam. Csakhogy
ez is része volt a problémának. Még ha teljesen képes lettem
volna is magam mögött hagyni az érzéseimet Bliss iránt, a
boldogságuk láttán újra feltámadt bennem a féltékenység.
CORA CARMACK
4
Mert én rohadtul magam alatt voltam. Próbáltam
elfoglaltságot keresni, barátokat szerezni, és beilleszkedni az
itteni életbe, de valahogy nem volt az igazi.
Az újrakezdés nagy szívás volt.
A lakásom egy egytől gettóig terjedő skálán erős
nyolcas szintet ütött meg. Még mindig feszélyezetten
viselkedtem a legjobb barátommal. A diákhitelem olyan
magasra rúgott, hogy nem is láttam a tetejét. Azt hittem, ha
mesterképzésre megyek, legalább az életem egyik része
rendben lesz… TÉVEDTEM.
Én voltam a program legfiatalabb résztvevője,
mindenki más többéves színészi tapasztalattal rendelkezett.
Az életük rendezett volt, míg az enyém olyan tiszta és
ragyogó, mint a kollégiumi közös vécé. Majdnem három
hónapja voltam már itt, és eddig mindössze egyetlen
szerepet kaptam: egy hajléktalant alakítottam pár
másodpercig egy kórház reklámfilmjében.
Igen, szuper volt az életem.
Pontosan tudtam, mikor vett észre Bliss, mert kihúzta
a kezét Garrick zsebéből és biztonságosan maga mellett
tartotta. Ellépett a közeléből, és odakiáltott nekem:
– Cade!
Elmosolyodtam. Végül mégis alkalmam nyílt valahol
színészkedni.
A járdán találkoztam velük, és Bliss megölelt.
Röviden. Kötelességből. Garrick kezet fogott velem.
Bármennyire is bosszantott, még mindig nagyon kedveltem
a srácot. Sosem próbált távol tartani Blisstől, és minden
bizonnyal ragyogó ajánlást írt rólam, amikor a Temple
egyetemre jelentkeztem. Nem jelölte meg a felségterületét, és
nem parancsolt rám, hogy húzódjak háttérbe. Megrázta a
kezem, elmosolyodott, majd őszintén azt mondta:
– Jó újra látni téged, Cade.
– Titeket is, srácok.
SZÍNJÁTÉK
5
Egy ideig kínosan hallgattunk, majd Bliss eltúlozva a
mozdulatot megborzongott.
– Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én majd'
megfagyok. Menjünk be!
Mindannyian beléptünk az ajtón. Az Expresszó
napközben kávézóként üzemelt, esténként pedig alkoholt
árusított. Még nem jártam itt, mivel elég messze esett az
egyetemhez közeli lakásomtól, és mert nem szoktam kávét
inni, de sok jót hallottam már róla. Bliss szerette a kávét, én
pedig még mindig szerettem őt boldoggá tenni, ezért amikor
felhívott, beleegyeztem, hogy itt találkozzunk. Arra
gondoltam, megkérdezem, nem hoznának-e nekem alkoholt,
annak ellenére, hogy reggel van. Helyette inkább beértem
egy gyümölcsturmixszal, és kerestem egy olyan asztalt, ami
elég nagy ahhoz, hogy mindenkinek bőven legyen saját
helye.
Bliss leült, amíg Garrick várta az italokat. Az arcát
kicsípte a hideg, de jól állt neki a téli idő. A nyakára tekert
kék sál kiemelte a szeme színét, a haját szétfújta a szél, és
csodálatosan omlott le a vállára.
A francba! Abba kell ezt hagynom.
Levette a kesztyűjét, és összedörzsölte a kezét.
– Hogy vagy? – kérdezte.
Az asztal alatt ökölbe szorítottam a kezem és
hazudtam.
– Remekül. Az órák jók, imádom az egyetemet. És a
város is szuper. Jól vagyok.
– Tényleg? – Az arcán láttam, hogy tudja, hogy
hazudok. A legjobb barátom volt, ennél fogva nagyon nehéz
megtéveszteni. Mindig belém látott… kivéve, ha arról volt
szó, hogy érzek iránta. Szinte minden félelmemet és
bizonytalanságomat észrevette, ezt viszont soha. Néha
eltöprengtem, vajon nem csak én képzelek-e túl sokat mögé.
CORA CARMACK
6
Talán azért nem vette észre az érzelmeimet, mert nem is
akarta.
– Hát persze – biztosítottam. Még mindig nem hitt
nekem, de elég jól ismert ahhoz, hogy tudja, muszáj
ragaszkodnom a hazugsághoz. Nem önthettem ki neki a
szívem. Már nem. Többé már nem volt olyan a viszonyunk.
Garrick leült, és hozta a három italt. Nem is hallottam,
amikor az én rendelésem is leadták.
– Köszönöm – mondtam.
– Szívesen. Miről beszélgettek?
Helyben vagyunk.
Ittam egy nagy kortyot a gyümölcsturmixból, hogy ne
kelljen azonnal válaszolnom, ezért Bliss szólalt meg:
– Cade éppen most mesélt az óráiról. Alaposan seggbe
rúgja a felsőoktatást. – Néhány dolog legalább nem
változott. Bliss még mindig ismert annyira, hogy tudja,
mikor kell megmentenie.
Garrick letette elé az italát, és elmosolyodott, amikor
Bliss azonnal hálásan belekortyolt. Ezután hozzám fordult,
és azt mondta:
– Ezt jó hallani, Cade. Örülök, hogy jól megy. Még
mindig jó kapcsolatban vagyok az egyetemi tanáraimmal,
ezért ha szükséged van valamire, tudod, hogy csak kérned
kell.
Istenem, miért nem tudott seggfej lenni? Ha az lenne,
jól behúznék neki egyet, amivel végre enyhíthetném a
mellkasomat összeszorító érzést. És mennyivel olcsóbb is
lenne, mint a lakásomban belebokszolni a falba.
– Köszönöm, majd észben tartom – feleltem.
Ezután lényegtelen dolgokról beszélgettünk. Bliss
mesélt az előadásukról, a Büszkeség és balítéletről, és rájöttem,
hogy Garrick valóban jót tesz neki. Sohasem gondoltam
volna, hogy mindannyiunk közül éppen ő lesz az, aki a
diploma után ilyen hamar hivatásos színészi munkát kap.
SZÍNJÁTÉK
7
Nem mintha nem lenne tehetséges, csak sohasem volt elég
önbizalma. Azt hittem, a biztonságosabb utat választja, és
színházi ügyelő lesz. Szerettem azt hinni, hogy ezt én is
kihozhattam volna belőle, de nem voltam benne teljesen
biztos.
Mesélt még a lakásukról is, amely a meleg negyed
szélén volt. Mostanáig sikerült kihúznom magam minden
meghívás alól, hogy elmenjek hozzájuk, de előbb vagy utóbb
elfogynak a kifogásaim, és meg kell néznem azt a helyet,
ahol élnek. Együtt.
Elmondásuk szerint a környék folyamatos buli
színtere. Egy nagyon népszerű klubbal szemben laktak.
– Bliss olyan éberen alszik, hogy rendszeresen
felébred, és hallgatjuk a drámát, amire záróra után kivétel
nélkül mindennap sor kerül az ablakunk alatt – mondta
Garrick.
Bliss éberen alszik? Gyűlöltem, hogy ő tudja, én meg
nem. Gyűlöltem ezt az érzést. Ezután elkezdtek mesélni egy
ilyen éjszakai történetet, de szinte nem is figyeltek rám. Csak
egymást nézték és nevettek, miközben felidézték az emléket.
Szemtanúja voltam tökéletes harmóniájuknak, csakhogy
ebbe a szerepbe már nagyon belefáradtam.
Megfogadtam magamban, hogy nem csinálom
tovább. Addig nem, amíg el nem rendezek mindent a
lelkemben. Ez volt az utolsó alkalom. Elmosolyodtam, és a
történet további részében csak bólogattam, majd
megkönnyebbültem, amikor megszólalt Bliss telefonja.
Ránézett a kijelzőre, és nem is mondott semmit, csak
felvette, majd a füléhez tette a telefont.
– Kelsey? Ó, istenem! Hetek óta nem hallottam
felőled!
Kelsey pontosan azt tette, amit eltervezett. A nyár
végén mindenki új városba költözött, új egyetemre ment,
Kelsey azonban egy felejthetetlen európai utazásra indult.
CORA CARMACK
8
Minden alkalommal, amikor megnéztem a Facebookot, új
országból csekkolt be.
Bliss feltartotta az ujját, és a szájával némán formálta a
szavakat.
– Mindjárt jövök. – Felállt, és azt mondta a telefonba. –
Kelsey, várj egy percet! Alig hallak, megpróbálom odakint.
Néztem, hogy kimegy, és eszembe jutott, hogy
ugyanígy felderült az arca régen, amikor velem beszélt.
Lehangoló, hogy az élet mennyire más utakra terel minket.
A fák csak felfelé és oldalra nőnek, nem tudnak
visszafordulni a gyökerük felé, ahol egykor voltak. Négy
évet töltöttem a főiskolai barátaimmal, és szinte a
családomnak tekintettem őket. Most azonban
szétszóródtunk az országban, és valószínűleg már soha
többé nem leszünk együtt.
Garrick ekkor azt mondta:
– Cade, van valami, amiről szeretnék beszélni veled,
amíg Bliss nincs itt.
Ez borzalmas lesz, már most tudtam. Amikor utoljára
beszéltünk négyszemközt, azt mondta, túl kell tennem
magam Blissen, hogy nem élhetem tovább úgy az életem,
hogy az iránta táplált érzéseimre alapozom. A francba, ez
még most is igaz volt.
– Csupa fül vagyok – mondtam.
– Nem is tudom, hogy fogalmazzak…
– Csak bökd ki! – Ez volt a legrosszabb az egészben. A
legjobb barátom összetörte a szívem, és most mindenki
lábujjhegyen járkált körülöttem, mintha egy menstruáló nő
lennék a kiborulás szélén. Nyilvánvalóan, ha valakinek
érzelmei vannak, az csakis nő lehet.
Garrick vett egy mély lélegzetet. Bizonytalannak tűnt,
de mihelyt megszólalt, mosoly terült szét az arcán, mintha
nem tudná megállni.
– Megkérem Bliss kezét – bukott ki belőle.
SZÍNJÁTÉK
9
A világ hirtelen elnémult körülöttem, csak a falon
lévő óra hangját hallottam hangosan. Mintha egy bomba
ketyegése lett volna, ami ironikus volt, tekintve, hogy éppen
most hullottam darabokra azok után, hogy hatalmas
akaraterővel tartottam egyben magam.
Amennyire csak tudtam, ügyeltem az arcvonásaimra,
habár belül úgy éreztem, hogy bármelyik pillanatban
megfulladhatok. Vártam egy dobbanást, ami egy
színészkörökben használatos puccos kifejezés arra, hogy
szünetet tartottam, de sokkal könnyebb volt úgy kezelnem a
helyzetet, mintha csak színdarab lenne. Kitalált történet. A
dobbanások azokra a pillanatokra jellemzőek, amikor a
jelenet vagy a szereplő a következő másodpercben váltani
fog. Szóval mindig valami drámai változást előznek meg.
Ez drámai dobbanás volt a javából.
– Cade…
Mielőtt Garrick bármi kedveset vagy vigasztalót
mondhatott volna, visszazökkentem a szerepembe, és
megszólaltam:
– Ez remek hír! Nálad jobb embert nem is találhatott
volna.
Tényleg olyan volt, mint a színjáték a rossz színjáték.
Mint amikor a szavak nem természetesen jönnek a számra,
és az agyam nem válik eggyé azzal, amit mondok,
bármilyen elszántan igyekszem is a szerepemben maradni.
A gondolataim vadul kavarogtak, próbáltam megítélni,
hogy a közönség elhiszi-e az előadásomat, hogy Garrick
elhiszi-e.
– Szóval nem bánod?
Nagyon lényeges volt, hogy egy pillanatnyi szünetet
se tartsak, mielőtt azt felelem:
– Hát persze, hogy nem! Bliss a legjobb barátom, és
még sohasem láttam ilyen boldognak, ami azt jelenti, hogy
én is nagyon boldog vagyok miatta. Ami volt, elmúlt.
CORA CARMACK
10
Garrick átnyúlt az asztal fölött, és megveregette a
vállamat, mintha a fia, az öccse vagy a kutyája lennék.
– Jó srác vagy, Cade.
Ez voltam én… Az örök jó fiú, más szóval az örök
második. A gyümölcsturmix hirtelen megkeseredett a
számban.
– Múlt héten meghallgatásod volt, ugye? – kérdezte. –
Hogy ment?
Jaj, ne! Éppen most tudtam meg, hogy feleségül akarja
venni Blisst, de ha ezt még azzal is meg kell fejelnem, hogy
milyen totális csődtömeg vagyok egyetemi hallgatóként,
szíven szúrom magam egy szívószállal.
Szerencsére megmenekültem, mert Bliss ekkor tért
vissza az asztalhoz. Zsebre tette a telefonját, az arcán széles
mosoly ragyogott. Megállt Garrick mögött, és a vállára tette
a kezét. Hirtelen belém hasított a felismerés, hogy igent fog
mondani.
A szívem legmélyén éreztem, biztos voltam benne. És
belehaltam.
Dobbanás.
Dobbanás.
Dobbanás.
Mondanom kellett volna valamit, bármit, de nem
bírtam. Mert ez már nem egy kitalált történet volt. Nem
színdarab, és mi nem szerepet játszottunk benne. Ez az
életem volt, a változás pedig észrevétlenül mögém lopózott,
és hátba szúrt.
Blissnek természetesen fogalma sem volt az egészről,
Garrickhez fordult, és azt mondta:
– Mennünk kell, drágám. Harminc perc múlva
fellépésünk lesz a város másik végén. – Aztán rám nézett. –
Sajnálom, Cade. Szerettem volna több időt tölteni veled, de
Kelsey hetek óta nem adott hírt magáról, nem tudtam nem
felvenni a telefont. Most pedig délutáni előadásunk lesz egy
SZÍNJÁTÉK
11
diákcsoportnak. Esküszöm, hogy bepótoljuk. El tudsz jönni
a hálaadási bulinkra holnap?
Hetek óta hárítottam a meghívást. Szinte biztos
voltam benne, hogy ennek az egész találkozásnak az volt a
célja, hogy megint meghívjanak. Már hajlottam rá, hogy
beadjam a derekam, most azonban éreztem, hogy nem
tehetem. Nem tudtam, mikor akarja Garrick megkérni a
kezét, csak azt, hogy nem lehetek jelen, amikor megtörténik.
Sem közvetlenül utána. El kell távolodnom tőlük, Blisstől, és
attól, hogy statisztaszerepet játszok a történetükben.
– Ó, el is felejtettem mondani, hogy mégis
hazamegyek hálaadásra. – Utáltam hazudni neki, de muszáj
volt.
– A nagyim nem érzi jól magát, ezért úgy gondoltam,
jobb lesz, ha hazamegyek.
Bliss arcára aggodalmas kifejezés ült ki, és kinyújtotta
a kezét, hogy megfogja a karom. Úgy tettem, mintha nem
venném észre, és arrébb léptem, hogy kidobjam az üres
poharat a szemetesbe.
– Jól van? – kérdezte Bliss.
– Igen, azt hiszem. Valószínűleg semmi komoly, de az
ő korában az ember sosem tudhatja.
Éppen most használtam fel ürügyként a hetvenéves
nagymamámat, aki felnevelt. Micsoda aljas húzás.
– Ó, hát akkor mondd meg neki, hogy üdvözlöm, és
remélem, hamarosan jobban lesz. Neked pedig jó utat! –
Ekkor hozzám hajolt, hogy megöleljen, én pedig hagytam.
Sőt én is megöleltem, mert úgy terveztem, hogy egy ideig
nem látom. Legalábbis addig, amíg azt nem tudom mondani
(őszintén), hogy már nem érzek iránta semmit. Abból ítélve
pedig, ahogy az egész testem beleborzongott az érintésébe,
ez el fog tartani egy ideig.
Bliss és Garrick szedelőzködtek, hogy induljanak, én
pedig visszaültem, mondván, még maradok egy kicsit, és
CORA CARMACK
12
dolgozom egy házi feladaton. Elővettem egy színdarabot,
hogy olvassam, igazság szerint azonban csak nem akartam
hazamenni. Képtelen lettem volna egyedül maradni a
gondolataimmal összezárva. A kávézó elég forgalmas volt
ahhoz, hogy megtöltse a fejem más emberek életének és
beszélgetésének zajával. Bliss az ablakon keresztül
integetett, amikor elment, mire én is felemeltem a kezem.
Arra gondoltam, vajon érzi-e milyen végleges ez a búcsú.