BUDAPEST – 2008

BLACK and WHITE VáSárhElyi

FEKETE és FEHÉR

Műtárgyfotók: Grafit Bit Grafikai és Fotó StúdióPhotos of artworks: Grafit Bit Graphical and Photo StudioPortréfotó: Jaskó MagdolnaPortrait photo: Magdolna JaskóOlasz fordítás: Sara Berti , Zoltán Somhegyi Italien translation: Sara Berti , Zoltán Somhegyi Angol forditás: Kozák Csaba English translation: Csaba Kozák Tervezte: Váserhelyi Antal Design by: Antal Vásárhelyi Előkészítés / tördelés: Eisrich Mihály Pre-Press: Mihály Eisrich Nyomda: Hanga kiadó kft. Printing: Hanga Publishing House Ltd. Felelős kiadó: Hanga Kiadó ügyvezető igazgatója Responsible editor: Managing director of the Hanga Publishing Hause © A szerzők, 2008 © The authors, 2008 ISBN 978-963-86643-8-9

4

Milyenek ezek a képek? Ezzel az egyszerűnek tűnő kérdéssel sokfelé el-juthatunk. Milyen jellegzetességek tűnnek fel, amik aztán nemcsak a képek alkotta világot, hanem alkotójukat is jellemzik? Azaz, milyen alkotói fantázia bontakozik ki létrejöttük pillanatakor?

A legfontosabb, amiről szólnunk kell, a paradoxonok kedvelése. Vásárhelyi Antalt az ellentétek művészének is nevezhetnénk. Természetesen nem a jó és a rossz megoldások ellentétéről vagy minőségi ingadozásokról van szó, hiszen a jelen katalógusban bemutatott művek mind kiváló kvalitást képvi-selnek. Sokkal inkább a kifejezésmódok, megfogalmazások, fellelt válaszok szélsőséges változatosságát figyelhetjük meg munkáin. Az alább elemzendő ellentétek és kezelésük ugyanakkor azonnal egy másik fontos alapkaraktert mutatnak be: a teremtő fantázia állandó működtetését, annak az eszköznek folyamatos használatát, mely nélkül nemcsak képek alkotására, de a képeket szervező ellentétek megregulázására sem volna lehetőség.

Rendkívül fontos helye van itt a teremtő fantáziának. Akkor is, ha a ké-peken látszólag olyan motívumok uralkodnak, amelyeket hagyományosan nem a fantázia, hanem inkább a szigorú, pontos, objektív, mérnöki munka jellemzőjeként határoznánk meg. Szigorúan, milliméter-pontosan megszer-kesztett, perspektívába helyezett architektonikus terek, biztos alapból kinö-vő felépítmények, elegáns oszlopsorok, boltozatok, belső terek. Olyan motí-vumok, melyek megalkotásához matematika érzék, perspektíva-tudomány, körző, vonalzó szükségeltetik. Olyan eszközök és képességek tehát, melyek hagyományosan éppen nem az ösztönösen szerveződő, fantázia-uralta al-kotás megnyilvánulásaként szoktak feltűnni, hanem a túlzottan racionalizált képi világoknál. Ekkor lép be a képszervező fantázia, mely a racionális alap-motívumokból képet varázsol.

Hogyan működik ez a paradoxon? Az architektonikus elemek önmaguk-ban, kontextusukból kiragadva, egyesével normálisan működnének, de együttesen rögtön levetkezik logikájukat, és sosemvolt tereket, nemlétező

viszonylatokat teremtenek. Felcse-rélik az irányokat és dimenziókat, az alap és felépítmény, a kint és bent, az alul és felül, az elől és há-tul kérdéseit. Önmagukba záródó struktúrákat hoznak létre, melyek titkukat is magukba zárják. Újabb és újabb terek nyílnak meg, utak alakulnak ki. A lapon a legkülön-félébb erővonalak mentén épül-nek a világok, hol a vízszintes és függőleges viszonylatában, hol egy erőteljes diagonális irányában. A felépítményeket olykor széles alap tartja, máskor pedig aggódnunk kell fennmaradásukért. Elkezdjük bejárni a tereket, szemünkkel kö-vetjük a kijelölt utakat, majd hamar rájövünk, hogy eltévedtünk; ahol új utat véltünk felfedezni, csak a régi helyre értünk vissza, úgy mentünk keresztül, hogy nem voltunk bent, úgy értünk fel, hogy csak lefelé ha-ladtunk, úgy kerültük meg, hogy el sem mozdultunk a centrumból.

Át kell tehát alakítanunk szemlé-letünket, amikor Vásárhelyi Antal munkáit vizsgáljuk. Nem szabad, hogy látszólagos merev architek-túrájuk megtévesszen, hanem él-veznünk kell azt az új látásmódot, amit nézésük révén magunkévá tehetünk. Például éppen azáltal, hogy eltávolodunk a merev struktú-rák keltette érzésektől, és hagyjuk, hogy feloldódjunk a meglazított vi-szonylatok között.

Ugyanakkor nem csak az elemek sajátos összepárosítása az, amivel az egységes, organikus képi világot meg akarja teremteni. Ilyen a felüle-tek rendkívül változatos megdolgo-zása is. Láttuk, hogy vannak vonal-zóval, körzővel kiszámolt, egyetlen határozottan meghúzott vonallal körbezárt területek. Mellette pe-dig finom vonalkázások töltenek ki más mezőket vagy áthatolhatatlanul

Somhegyi Zoltán

Külvilág-labirintus

�

sűrű, sötét egységek jelennek meg, olykor pedig apró homokszem-cséknek tűnő motívumok végtelen sora tölti ki a rendelkezésre álló fe-lületet.

Új jelentésrétegekre figyelhetünk fel, ha mindehhez hozzávesszük a motívumok eredetét és ezáltal ter-mészetesen a referenciák irányát. Az építészeti elemek legfőképpen az európai és egyiptomi architek-túra remekeire, közös kultúrkin-csünkre való utalásként jelennek meg, miáltal az általuk létrejövő terek a hagyomány újrafelhaszná-lásának, hatásának kérdéseit vetik fel. Azaz, mit kezdhet a ma mű-vésze azzal a formakinccsel, mely annyira bensőnkké vált, hogy sem elvonatkoztatni, sem elfejteni nem tudjuk? A felejtés vagy tagadás természetesen nem is lehet célja, ugyanakkor korára jellemző, azaz kortárs megoldások kialakítása feltétlenül. Erre is jó példa Vásár-helyi Antal megközelítése. Sejtel-mes, misztikus tér-illúziókat alakít ki azokból a formákból, melyek eredetileg, évezredekkel ezelőtt a legkonkrétabb, legközvetlenebb térszituációk kialakítására szület-tek. A görög-római templomok, egyiptomi gúlák, reneszánsz osz-lopcsarnokok egykoron szabályos, harmonikus megoldásaikkal vál-tak ismertté és az utókor is ezért rója le csodálatát előttük. Vásár-helyi Antal fantázia-terei viszont éppen így oldják fel önnön létük kérdésességét: a legklasszikusabb, legprimérebb elemekből építik fel a legösszetettebb, átláthatatlan és szemkápráztató viszonylatokat. Ki-épülésüket és összetettségüket pe-dig csak erősíti az egymásba hato-ló felületek játéka: egy meginduló erővonal olykor az egész képződ-ményt áthatja, keresztülhúzza. Ez

esetben viszont sokszor ki-be ugrál a terek között, hol önnön, hol az alap felületjátékát hordozván saját sávján.

A megdolgozott felületeknél még egy kérdést tisztázni kell: azokról az ese-tekről van szó, amikor területkitöltő elemként kalligrafikus motívumokkal talál-kozunk. A szövegnek tűnő szakaszt kialakító héber betűk fiktívek. Így elvesztik azt a fajta szakralitásukat, ami a valódi, értelmet hordozó változatuknál meg-van. A labirintusból kivezető szakrális jelek felületes díszítő elemmé devalvá-lódva nem segítenek többé. Mindez pedig kemény ítéletet hordoz: a szakrális felé utat nyitó-nyitható eszköz, a szent írás felületi dekoráció lett, azoknak a labirintusoknak dekorációja, melyből kiutat éppen a túl-tekintés mutathatna.

Eltévedés. Újabb fogalom, mely látszólag teljes ellentétben áll a merev, perspektivikus és optikai szabályszerűségeken alapuló architektúra megal-kotásával. De érdemes ennek magyarázataként megemlíteni egy fontos jel-legzetességet, mely a képek születésével kapcsolatos. A Vásárhelyi-művek közvetlenül születnek, semmiféle tervezés, vázlat, struktúra-próba nem elő-zi meg őket. Születésük közben alakulnak. Lehetőségükben áll, hogy min-den pillanatban átalakuljanak. Egy folyosó bezárulhat, egy tér kinyílhat, egy lépcső falba ütközhet, egy mennyezet megnyílhat, egy oszlop kettétörhet. Azaz, az alkotó nem egy létező (akár csak a fantáziájában is létező) struk-túrát képez le, hanem magán a lapon képezi meg azt a világot, mely az őt körülvevővel is megfeleltethető. Nem gondolhatjuk, hogy egyszerűen kör-nyezetét alkotja újra, nem is egy sekélyes-érzelmes lélek-táj allegória jegyé-ben építi képeit. Sokkal jogosabban beszélhetünk egyfajta ítéletről, amit az eltévedés, becsapás, látszatviszonylatok, álmegoldások, alapszimbólumok felületes felhasználása iránt érzett elkeseredés motivál.

Ugyanezzel a feszültséggel magyarázhatjuk a gyakran megjelenő, erőteljes gesztusokkal megoldott belefirkálásokat. Természetesen elsőként azt gon-dolnánk, hogy az ösztönös, indulatos belerajzolások formailag az architek-tonikus struktúrák merevségének oldására szolgálnak. Valójában azonban inkább az ítélet kitörésének olyan másik formája, mely minden véletlensze-rűsége és irányíthatatlansága ellenére harmonikusan kiegészíti a szabályos, matematikai törvényeknek engedelmeskedő felépítmények megjelenését.

Éppen ennek köszönhető a végeredmény egysége is. Hiszen a kép végső egységét, befejezettségét nem lehetne pusztán formai elemekkel elérni. A mű nem működik, ha csupán a struktúraviszonylatok összehangolása törté-nik meg. Vásárhelyi Antal művei viszont attól olyan vonzóak, hogy alkotójuk elsősorban a mű végső, belső egységét tartja szem előtt. Bár a technika szép-sége megengedné, hogy szemünk a részletek finomságába vesszen, jól tud-ja, hogy erre előbb-utóbb ráunnánk. Hiába a változatos felületalakítások, a különleges, irreális ábrák, furcsa térviszonylatok, eltérő térkitöltések, gondos vonalkezelés, aprólékos, szemcsés felületek, a leginkább mégis az az egység nyűgöz le, ahogy a részletekből összeáll az egész. A négyzetekből kockák, a lépcsőkből emeletek, a falakból terek. A képelemekből a kép. A vonal pedig átlényegül és szép kialakítása ellenére nem önnön szépségével tüntet. In-kább azzal, hogy híven elénk tárja azt, aminek körülölelésére hívatott. Akár arhitektonikus környezetben, akár irányíthatatlanul feltörő gesztusként. Bár-hogy is tehát, de célját eléri, a kép megindul, működik. Akár a tekintet, mely meg nem állhat Vásárhelyi műveit szemlélve. Magunkat szemléljük.

6

What are these pictures like? We can get to several directions with this seemingly simple question. What are the features which characterize not only the world within the pictures but also their creator? Namely, what kind of creative fantasy develops at the moment of their birth?

The most important thing, we must mention, is the pleasure of paradoxes. We may also name Antal Vásárhelyi as the artists of opposites. Certainly, it is not about the contrast of good and bad solutions or about quantitative fluc-tuation, for all the works shown in the present catalogue represent excellent quality. We can observe rather the extreme diversity of ways of expression, compositions, the found replies in his works. However, the opposites and their handling, to be analysed below, show at once another important basic character: the permanent operation of creative fantasy, the continuous us-age of the means without which there would not be any chance to create the pictures, not to talk about the regulation of opposites which organize the works.

Creative fantasy has got a very important role in our case. Even if such mo-tives rule seemingly over the pictures which could be determined tradition-ally not as the character of fantasy, but rather that of the strict, exact, objec-tive, engineering work. There are strictly, millimetre-precisely constructed architectonical spaces set into perspective, superstructures based on mas-sive ground, elegant colonnades, vaults, inner spaces. Motives which require mathematical sense, science of perspective, compasses and ruler during the process of creation. Consequently, means and abilities which traditionally never appear as the manifestation of instinctively organized, fantasy-ruled creation, but rather in case of the over-rationalized visual worlds. This is the moment when fantasy comes to the front, which is able to practise magic from the basic motives.

How does this paradox work? The architectonical elements in themselves, picked out from their context, one by one could work normally, but jointly they immediately undress their logic and create spaces and relations which never existed before. They invert the directions and dimensions, the ques-tions of base and superstructure, outside and inside, below and above, front and back. They create structures closed into themselves, which hide their secrets, too. Newer and newer fields open up, roads take shape. In the sheets the worlds are built by the side of various lines of force, sometimes in the relation of horizontal and vertical, another time in the direction of the diagonal. Sometimes the superstructures are based on wide grounds, anoth-er time we must worry about their survival. We start walking in the spaces, watching the marked ways, then soon we realize that we got lost; where we

think we found a new way, we only went back to the previous place, we walked accross some space the way we were not inside, we reached up to the peak the way we were going downward, we went round the way we did not move from the centre.

Consequently, whenever we ex-amine Antal Vásárhelyi’s works we must transform our view. It is not allowed that their seemingly rigid structure make us deceive, rather we can enjoy the new way of see-ing things, what we make our own when we look at them. For exam-ple, just in that way we move away from the feelings caused by the rig-id structures, and let us relax in the midst of more eased relations.

However, it is not only the pecu-liar pairing of elements by which he intends to create the unified, organ-ic visual world. The very diversified working out of the surfaces also be-longs to it. We could see that there are closed areas calculated with ruler and compasses, drawn by a single definite line. There are also variants when refined marks with lines fill in other fields, or impen-etrably dense, dark units appear, another time motives, similar to tiny grains of sand, fill up the given surfaces.

We can take notice of new layers of meaning if we add the origin of motives and this way naturally the direction of references. The archi-tectural elements mainly refer to the masterpieces of European and Egyptian architecture, to our com-mon cultural treasures, and accord-ing to it the spaces, coming to life by them, raise the question of re-cycling of tradition and its effects. Namely, what can a contemporary artist do with that treasure of form which had become our own, and

Zoltán Somhegyi

Outside World-Labyrinth

�

we can neither treat it in isolation nor can we forget? Certainly, oblivi-on or denial cannot be its aim, how-ever, it is characteristic of its period, which means it absolutely bears the formation of contemporary solu-tions. Antal Vásárhelyi’s approach is also a good example for it. He puts into shape enigmatical, mysterious illusions of the space from those forms which originally, thousands of years before were born in order to take shape the most concrete, most direct space situations. The Greek-Roman temples, Egyptian pyramids, Reneissance colonnades once became known by their regu-lar, harmonious devices, and this is the reason why posterity pays ad-miration to them. However, Antal Vásárhelyi’s fantasy spaces absolves just this way the question of their own existence: they build up the most complex, opaque and daz-zling relations from the most clas-sical, most primary segments. What is more, their building up and com-plexity is strengthened by the game of surfaces penetrating into each other: sometimes a starting line of force is able to permeate and cross over the whole growth. However, in this case it is jumping many times into and out of the spaces, bearing itself or the game of the surface of the ground in its own stripe.

One more question has to be cleared up at the worked up surfac-es: I speak about those cases when we meet calligraphical motives as elements to fill up the space. The Hebrew letters, which seems to be a section of a text, are fictitious. This way they loose that sort of sacrality which is their own in case of their real, meaningful version. The sacral signs, leading out of the labyrinth, which are devalued to perfunctory

ornaments, cannot help anymore. All these have a strict judgement: the means opening up a way to sacrality, the saint writing became decoration of the surface, the decoration of those labyrinths from which the way out could be just the overview.

Getting lost. A new concept which seemingly is absolutely contrary to the creation of the rigid, perspectival architecture based on optical regulari-ties. However, it is important to mention an important feature in order to explain the situation, and it is in connection with the birth of the pictures. The Vásárhelyi works are executed directly, their is not any sort of preced-ing planning, sketch, test of the structure. They are taking shape during their birth. They have the opportunity to transform themselves at any moment. A corridor may be closed, a space may open up, stairs may knock against the wall, the ceiling may open up, a column may be broken into pieces. Namely, the artist does not create (let it exist only in his fantasy) a structure, but builds up the world on the sheets themselves, which is comparable to that one surrounding him, too. We cannot think that he simply recreates his environment, or building up his pictures in the sign of a shallow-sentimental soul-landsape allegory. Rather we can rightly speak about a kind of judge-ment, which is motivated by the despair he feels toward the perfunctory ap-plication of getting lost, swindle, relations of appearance, pseudo solutions, basic symbols.

We can explain with the same tension the frequently appearing scribblings executed with powerful gestures. Certainly, first we shoud think that the in-stinctive, passionate drawings formally serves the cancellation of the rigidity of architectonical structures. However, it is another form of the outbreak of his judgement, which, in spite of all its chance and uncontrollable character, harmoniously completes the appearance of the regular superstructures obe-dient to mathematical laws.

The unity of the final result is just due to the above opposites. For the final unity and completeness of the picture cannot reached only with the elements of form. The artwork does not work, if only the coordination of the structural relations happen. However, Antal Vásárhelyi’s works are at-tractive from the point of view that the artist primarily keeps the final, inner unity of the artwork in view. Though the beauty of technique may let our eyes dwell on the finenesses of details, but he knows well that we would get fed up with it sooner or later. The varied formations of the surface, the particular, irreal diagrams, strange relations of the spaces, the filling up of the space in many ways, the careful handling of the line, minute, granular sur-faces are all in vain, we are fascinated mainly by the unity, the way it is built up from the details. Cubes from the squares, floors from the stairs, spaces from walls. The picture itself form the elements of the picture. Neverthe-less, the line transforms itself and, in spite of its beautiful formation, it does not demonstrate its own beauty. Rather with the fact that it truely shows us what it surrounds. Let it be either in an architectonical environment or in the formation of an uncontrollable breaking out gesture. Anyhow, the artist achieves his purpose, the picture starts moving, working. Just like our glance which cannot stop when we watch Vásárhelyi’s works.

We are watching ourselves.

8

Come sono queste immagini? Con questa domanda, che sembra esse-re semplice, possiamo arrivare lontano. Quale peculiarità appaiono, carat-terizzando non soltanto il mondo creato nelle immagini ma anche il loro creatore, ovvero, quale fantasia creativa si profila, si delinea, si spiega nel momento della loro nascita?

La più importante, che dobbiamo menzionare è la predilezione per i pa-radossi. Potremmo chiamare Antal Vásárhelyi l’artista dei contrasti. Natural-mente non si tratta del contrasto fra soluzioni buone e cattive, o esitazioni, oscillazioni qualitative, perchè le opere presentate in questo catalogo mos-trano tutte una qualità eccelsa. Si tratta più della variabilità estrema dei modi d’esprimersi, delle formulazioni, dei formulari trovati nei suoi lavori. I contrasti ed il modo in cui sono trattati mostrano un’altra caratteristica fon-damentale: il funzionamento costante della fantasia creativa, l’utilizzo conti-nuo di tale mezzo, senza il quale non sarebbe possibile non soltanto creare immagini ma anche armonizzare i contrasti che le organizzano.

La fantasia creativa ha un ruolo straordinamente importante, anche se le immagini sembrano esser dominate da motivi che tradizionalmente non definiamo come caratteristici della fantasia, ma più come caratteristici del lavoro severo, puntuale, oggettivo da ingegnere. Spazi architettonici messi in prospettiva, costruiti con millimetrica precisione, costruzioni nate da fondi sicuri, colonnati eleganti, volte ed interni; motivi, la cui creazione necessita di matematica, scienza prospettica, compasso e riga. Cioè mezzi e capacità che tradizionalmente non appaiono come fenomeni della creazione che si organizza istintivamente, dominata della fantasia ma appaiono presso mon-di artistici razionalizzati. Proprio qui entra in gioco la fantasia organizzativa dell’immagine che dai motivi fondamentali razionali fa sgorgare le forme, creando il prestigio.

Come funziona questo paradosso? Gli elementi architettonici in sé, es-trapolati dal loro contesto, uno per uno funzionarebbero normalmete ma insieme si astraggono subito dalla loro logica e creano spazi e relazioni non-esistenti prima. Cambiano le direzioni e le dimensioni, cambiano le rela-zioni del fondo e della struttura, del fuori e dentro, del sotto e sopra, del davanti e del dietro. Creano strutture chiuse in sè stesse, che racchiudono i propri segreti. Aprono nuovi spazi da cui sgorgano nuove strade. Sulla carta i mondi si costruiscono secondo linee di forza straordinariamente diverse, a volte in relazione all’orizzonte ed alla verticale, in altri casi secondo una diagonale. Talvolta una base larga e sicura regge le costruzioni, in altre do-

bbiamo temere che esse cadano. Cominciamo a percorrere gli spazi, coi nostri occhi seguiamo le strade indicate e fra poco scopriremo che ci siamo disorientati; dove ci sem-bra di aver trovato una strada nuo-va, essa porta solo al posto da cui siamo partiti, abbiamo attraversato senza esser stati all’interno, siamo saliti solo scendendo, abbiamo gi-rato attorno senza esserci allonta-nati dal centro.

Dunque, bisogna cambiare il nostro punto di vista, quando guar-diamo le opere di Antal Vásárhe-lyi. Non possiamo permettere che l’architettura apparentemente ri-gida ci tradisca ma bisogna gode-re del nuovo modo di vedere che possiamo imparare studiando le opere. Per esempio proprio così, allontanandoci dalle emozioni nate dalle strutture geometriche, possia-mo lasciarci invece sciogliere nelle relazioni distese.

Però, non è solo con l’accostamento particolare che l’artista vuole creare l’organicità ed unitarietà del mon-do dell’immagine. Un’altro metodo è l’elaborazione straordinariamente diversa delle superfici. Come abbia-mo visto, ci sono zone progettate con riga e compasso, circondate da una linea unica, disegnata in modo definito, invece altre zone sono riempite con tratteggi finissimi ed appaiono come unità impenetra-bilmente dense, ovvero le superfici disponibili sono riempite con infini-te serie di motivi, come piccolissimi granelli di sabbia.

Possiamo porre attenzione a nuo-vi livelli interpretativi, se consideria-mo anche le origini dei segni e così naturalmente le direzioni dei rife-rimenti. Gli elementi architettonici hanno radici nell’architettura euro-pea ed egizia, nostro tesoro cultu-

Zoltán Somhegyi

Labirinto del mondo

�

rale comune e così gli spazi, creati da essi, formulano domande sul riutilizzo della tradizione. Cosa può fare l’artista d’oggi con le forme che sono così tanto interiorizzate da non potersene più nè astrarre, nè da poterle dimenticare? Naturalmente l’oblio o la negazione non possono essere lo scopo dell’artista ma può essere invece quello di creare so-luzioni che siano caratteristiche de-lla sua epoca, sue contemporanee. Le risposte di Antal Vásárhelyi sono adeguate a questa domanda. Crea illusioni di spazi segreti e misteriosi, da forme che originalmente, millen-ni fa, nacquero per creare situazio-ni spaziali concrete e immediate. I templi greci e romani, le piramidi egizie, i colonnati rinascimantali sono ammirati proprio per la loro struttura regolare e armonica. Gli spazi di fantasia di Antal Vásárhelyi riescono a sciogliere la questione della loro propria esistenza: da ele-menti assolutamente classici e pri-mari si costruiscono relazioni molto complesse, sterminate e abbaglian-ti. La costruzione e complessità si rafforza con il gioco delle superfici penetrate l’una nell’altra: talvolta tutta la costruzione è attraversata da un’unica linea di forza. Essa salta dentro e fuori dagli spazi, avendo un gioco di superficie sulla striscia, sia proprio, sia apportato da altri elementi.

Riguardo le superfici elaborate, bisogna chiarire ancora una ques-tione: si tratta di casi in cui come elemento di riempimento trovia-mo motivi calligrafici. Il tratto, che sembra un testo, è formulato con lettere ebree fittizzie. Qui perdo-no la sacralità che hanno nel loro contesto reale, quando sono por-tatrici di un significato. Dunque, i segni sacrali che guidano verso

l’uscita dal labirinto, non ci aiutano più essendo divenuti elementi superfi-ciali d’ornamento. Tutto questo pronuncia una sentenza, un giudizio molto forte: il mezzo, che apre-aprirebbe la via verso la sacralità, la scrittura sacra, è divenuta decorazione superficiale, decorazione di questi labirinti, quando si potrebbe trovare la via d’uscita guardando oltre.

Smarrimento. Un’altra nozione che sembra essere in contrastro con la creazione dell’architettura rigida e basata su regole di prospettiva e di otti-ca. Però, come spiegazione di questo paradosso, vale la pena menzionare una caratteristica importante, legata alla nascita delle immagini. Le opere di Antal Vásárhelyi sgorgano direttamente, senza nessun disegno, schizzo o prove di struttura che le anticipano. Si formano mentre nascono. Hanno la possibilità di trasformarsi in ogni momento. Un corridoio può chiudersi, uno spazio può aprirsi, una scala può urtare contro un muro, un soffito può sfondarsi, una colonna può rompersi. L’artista non proietta una struttura esistente (anche se esistente solo nella sua fantasia), ma crea quel mondo addirittura sulla carta che può corrispondere con quello che gli sta intorno. Non pensiamo che lui semplicemente stia copiando e mostrando l’ambiente circostante e le immagini non sono neanche create secondo una futile alle-goria emozionale di paesaggio dell’anima. Invece, potremmo con ragione trovare un certo decreto, un giudizio che è motivato dalla disperazione cau-sata dallo smarrimento, dalla truffa, dall’inganno, dalle relazioni finte, pseu-dosoluzioni ed uso superficiale dei simboli elementari.

La stessa tensione spiega le apparizioni frequenti degli scarabocchi, fatti con gesti forti. Naturalmente all’inizio si potrebbe pensare, che gli scaraboc-chi istintivi ed impetuosi servano formalmente per dissolvere la rigidità delle strutture architettoniche. In realtà questa è più una diversa forma di espres-sione esplosiva del giudizio, che contro tutta sua casualità e inguidabilità, completa armonicamente l’apparizione delle costruzioni basate su canoni regolari e matematici.

Proprio questo spiega l’unità del risultato. Perchè l’unità finale sia com-piuta non si può ottenere solo con elementi formali. L’opera non funziona, se si armonizzano solo le relazioni strutturali. Le opere di Antal Vásárhelyi sono attraenti perchè l’artista tiene presente sopratutto l’unità, l’interezza dell’opera. Nonostante la raffinatezza della tecnica permetterebbe di per-dersi nella puntualità dei dettagli, l’artista sa esattamente che, prima o poi, egli stesso si stancherebbe di ciò. Sebbene l’elaborazione varia delle super-fice, i diagrammi straordinari ed irreali, le relazioni spaziali strane, i riempi-menti diversificati delle aree, il maneggiamento cauto delle linee, le super-fici dettagliate e granulose, siamo sopratutto affascinati dall’unità, da come attraverso i dettagli si forma l’intero. Dai quadrati nascono cubi, dalle scale piani, dalle mura spazi. Dagli elementi dell’immagine diviene l’immagine. La linea trasmuta e nonostante la sua bella forma non si inorgoglisce de-lla propria bellezza. Invece spicca in modo da dimostrarci esattamente la forma dalla cui formulazione essa è nata. Sia in un contesto architettonico, sia come gesto esploso inguidabilmente. Dunque in qualsiasi modo, ma si arriva allo scopo, l’immagine si mette in movimento, funziona. Come lo sguardo, che non può fermarsi guardando le opere di Antal Vásárhelyi. E’ noi stessi che stiamo guardando.

10

Fekete-fehér architektúra II. – 2007Ceruza, tus, papír, 100x70 cm Black and White architecture No.II Pencil,China-ink,paper 100x70cm

11

Fekete-fehér architektúra I. – 2006Ceruza, tus, papír, 100x70 cm

Black and White architecture No.I Pencil,China-ink,paper 100x70cm

12

Ley – 2007Ceruza, tus, papir, 70x100 cm Pencil,China-ink,paper 70x100cm

13

Fekete-fehér architektúra III. – 2007Ceruza, tus, papír, 100x70 cm

Black and White architecture No.III Pencil,China-ink,paper 100x70cm

14

Fekete-fehér architektúra VI. – 2006Ceruza, tus, papír, 100x70 cm Black and White architecture No.VI Pencil,China-ink,paper 100x70cm

1�

Üveg-kapu VII. 2003Litográfia, papír, 50x35 cm

Glass-gate No.VII Lithography, paper, 50x35 cm

16

Üveg-híd III. 2003Litográfia, papír, 50x35 cm Glass-gate No.III Lithography, paper, 50x35 cm

1�

Fekete-fehér architektúra IV – 2006Ceruza, tus, papír, 100x70 cm

Black and White architecture No.IV Pencil,China-ink,paper 100x70cm

18

Fekete-fehér architektúra VII. (részlet)Black and White architecture No.VII (detail)

1�

Fekete-fehér architektúra VII. – 2005Ceruza, tus, papír, 100x70 cm

Black and White architecture No.VII Pencil,China-ink,paper 100x70cm

20

Fekete-fehér architektúra XI. – 2006Ceruza, tus, papír, 100x70 cm Black and White architecture No.XI Pencil,China-ink,paper 100x70cm

21

Üveg-kapu II.Litográfia, papír, 50x35 cm

Glass-gate N0.II Lithography, paper 50x35 cm

22

Fekete-fehér architektúra IX. – 2006Ceruza, tus, papír, 100x70 cm Black and White architecture No.NIX Pencil,China-ink,paper 100x70cm

23

Fekete-fehér architektúra X. – 2006Ceruza, tus, papír, 100x70 cm

Black and White architecture No.X Pencil,China-ink,paper 100x70cm

24

Fekete-fehér architektúra VIII. – 2006Ceruza, tus, papír, 100x70 cm Black and White architecture No.VIII Pencil,China-ink,paper 100x70cm

25

Üveg-kapu I.Litográfia, papír, 50x35 cm

Glass-gate N0.I Lithography, paper, 50x35 cm

26

Rend, test, káosz 2001Litográfia, papír, 50x35 cm Order Bodey Chaos 2001 Lithography, paper, 50x35 cm

27

Üveg-kapu IV. 2003Litográfia, papír, 50x35 cm

Glass-gate No.IV Lithography, paper, 50x35 cm

28

Üveg-kapu V. 2003 (részlet)Glass-gate No.V (detail)

29

Üveg-kapu V. 2003Litográfia, papír, 50x35 cm

Glass-gate No.V Lithography, paper, 50x35 cm

30

Boltív III. – 2005Ceruza, tus, papír, 50x35 cm Vaulting No.III Pencil,China-ink,paper 50x35 cm

31

Üveg-kapu VI. 2003Litográfia, papír, 50x35 cm

Glass-gate No.VI Lithography, paper, 50x35 cm

Életrajz

1950-ben született Szatmárnémetiben, Románia1969–73 képzõmûvészeti és grafikai tanulmányo-

kat folytat Bukarestben, Románia1979 áttelepül Magyarországra1982–89 megszakításokkal a Fiatal Mûvészek

Klubjának mûvészeti vezetõje, kiállítások szerve-zésével és rendezésével foglalkozik, Budapest

1980-as évek közepén a Kisérleti Mûvészet és a Mûvészet Ma I-II-III. nemzetközi kiál-lítások rendezõje

1983 Tanulmány út ,Juho-Rissanen Nemzetközi Mûvésztelep és Symposion, Kuipo, Finnország;

1988 a Hiány címû társadalmi és mûvészeti folyóirat fõszerkesztõje

1989–99 Nürnbergben él és dolgozik, Németor-szág1998 a Hommage à M. C. Escher kiállítás

szervezõje és társkurátora1999 a Tudomány a mûvészetben – Mûvé-

szet a tudományban kiállítás szerve-zõje és társkurátora; Tanulmány út, Tsukuba, Japán

2000-tõl a Magyar Rézkarcoló és Litográfus Mûvészek Egyesületének és a Galéria IX-nek az elnöke és vezetõje.

2004 Tanulmány út, Turku, Finnország2005 “FMK azok a 80-as évek” kiállítás a

Kogart Házban, Budapest, társkurátor 2007 Nemzetközi Mûvésztelep Ipotest,

Románia. Budapesten él és dolgozik

Biography

1950 was born in Szatmárnémeti (Satu Mare), Roumania

1969–73 studies fine art and graphics in Bucharest, Roumania

1979 moves to Hungary1982–89 intermittently head of the Young

Artists’ Club, Budapest, organized and curated exhibitions

1980s curator of the Experimental Art and the Art of Today I-II-III international exhibitions in the middle of the deca-de

1983 Art-study journey, Juho-Rissanen International Art Colony and

Symposium, Kuipo, Finnland1988 editor of the Hiány (Absence), social

and artistic periodical chief editor1989–99 lives and works in Nurenberg,

Germany1998 organizer and co-curator of the

Hommage à M. C. Escher exhibition1999 organizer and co-curator of the

Science in Art – Art in Science exhibi-tion; journey, Tsukuba, Japan

2000- head of the Union of Hungarian Engravers and Lithographers and that of the Gallery IX chairman and leader.

2004 art-study journey, Turku, Finnland 2005 “FMK those 80's” exhibition at the

Kogart House,Budapest, associate-curator2007 International Art Colony Ipotest,

Romania Works and lives in Budapest

Vásárhelyi Antalgrafikusmûvész / graphic artist

H-1092 Budapest, Ráday u. 31/KT: (06-1) 456-0535 M: (O6-30) 480-6569W: www.vasarhelyiantal.hu